Európai szintű szakképzés Budapesten- megvan az első szponzor!

Kevesebb, mint egy év múlva kezdődik Budapesten a EuroSkills Budapest 2018 verseny, az első olyan szakmai „Európa-bajnokság”, amit a Közép-európai térségben rendeznek meg. Magyarország 2014-ben nyerte el a rendezési jogot a szakmunkások kétévente megrendezett európai megmérettetésének megszervezésére. Hazánk tagja a WorldSkills International és a WorldSkills Europe szervezeteknek is. 2011-től a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara látja el a két szervezetben való részvételt a SkillsHungary program keretein belül.

A rendezvényt a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával rendezik meg, és emellett hangsúlyos részt vállalnak a magyar ipar szereplői is abban, hogy európai színvonalon legyen lebonyolítva technikailag a verseny. Az első szponzori szerződéskötésre november 28-án került sor, ahol a SkillStar 2018 Nonprofit Kft. szerződött a CosMed Kozmetológiai és Diagnosztikai Gyártó és Kereskedelmi Kft.-val.

CosMed Kft. 2004-ben alakult, a saját szabadalommal védett PANDHY’S™ Szépítő Cukorkozmetikumok és az egyedülálló Szőrtelenítő Cukorpaszta gyártására és forgalmazására. Az alapítók kezdeti reményeit messze túlszárnyalva a PANDHY’S™ márkanév alatt ma már több száz, kizárólag saját fejlesztésű, innovatív, természetes összetételű kozmetikum kerül piacra világszerte, öt kontinens közel 40 országában. A több mint egy évtizedes működés számtalan rangos nemzetközi díjat, szakmai elismerést és üzleti sikert hozott.

A CosMed Kft. stratégiai szponzor, a Szépségápoló szakma egyes versenyszámaihoz (pl.: cukordepiláció, testkezelés, airbrush technika stb.) biztosítanak anyagokat, emellett pedig minden jelentkező ország számára képzéseket és alapanyagokat biztosít a felkészüléshez.

„Elmondható, hogy az egy évtizede tartó folyamatos szervezés és felkészülés eredményeként bekerültünk a szakképzés megújításának európai folyamatába, és ebben nagy szerepe van a magyar cégeknek és vállalatoknak is.” – mondta el Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke a szerződéskötésen.

Jövő szeptemberben a versenyen Európa legjobb és legfelkészültebb szakmunkásai versenyeznek összesen 39 szakmában 28 országból.

Közösség